*-Hol vagyok?-néztem körül. Egy réten álltam egyedül. Arra lettem figyelmes, hogy valami mozgolódik a hátam mögött. Hátra néztem és egy fekete farkas közelített felém, lassan, komótosan és vicsorogva. Enyhén szólva megijedtem, pedig én nem nagyon szoktam félni semmitől, de ez a farkas négy lábon állva is magasabb volt nálam. Megfordultam és elkezdtem rohanni, nem tudtam merre csak rohantam, el a farkastól. Nem jártam sok sikerrel, mert a farkas jött utánam és gyorsabb is volt, mint én. Simán utolért, de nem álltam meg. Ekkor olyan dolog történt, hogy alig bírtam felfogni. Elestem...megbotlottam egy fa ágban és a farkas fölém magasodott. Vicsorgott, de hirtelen abba hagyta és megszólalt.
-Te vagy a kiválasztott, ezt vésd az eszedbe! Nem sokára eljön az idő amikor megtudod, hogy ki is vagy valójában és megmentesz minket. Nem kell, hogy félj tőlem, mi mindig melletted állunk és megvédünk mindenkitől.- azzal eltűnt.*
Reggel az ágyamban ébredtem. Álom lett volna? Pedig olyan valóságosnak tűnt. Ránéztem az órámra és kiestem az ágyból. Úr isten, mindjárt nyolc és suliba kéne mennem. Gyorsan felkaptam egy pólót és egy sortot. Rohantam a fürdőbe, hogy az arcom is rendbe szedjem. Elvett vagy 10 perce, hogy megmossam, kisminkeljem magam és a hajamat rendbe szedjem. Már elkéstem, úgyhogy nem siettem. lesétáltam a lépcsőn és találtam az asztalon egy üzenetet, ami így szólt:
"Kedvesem, kicsit elaludtál. A reggelid a pulton van, siess, hogy beérj a második órádra! Szerető édesanyád, Polly"
Elraktam a reggelim és rohantam a buszmegállóba. nem kellett sokat várnom meg is jött a busz. Tiszta szívás, hogy már az első napomon elkések. Amíg ültem a buszon újra eszembe jutott az álmom, furcsa egy álom az már biztos. Amikor beértem a suliba, pont vége lett az első órának. A folyosó tele volt diákokkal, az igazgató, mint valami felbőszült szörnyeteg száguldott felém.
-Kisasszony, maga hol volt az első órán?!
-Igazgató nő, sajnálom, de elaludtam.
-Ezért még kap. Most menjen órára!-így hát bementem a többi órára. A nap unalmasan telt. Suli után rögtön rohantam haza, mert megbeszéltük Stefivel, hogy elmegyünk az erdőbe. Stefivel nem ugyanabba a suliba járunk sajnos. Letettem a táskám és indultam is a találkozó helyre, a nagy fához az erdő szélén. Rohantam, ahogy csak tudtam. Amikor oda értem, Stefi már ott vár.
-Szia, sokat vártál rám?
-Szia Nina, ááá nem. Én is most értem csak ide nemrég. Tudod mit? van egy ötletem!
-És mi lenne az?
-Mit szólnál, ha elmennénk Délcegért és Íriszért? Jót tenne nekik egy kis erdei lovaglás.
-Oké, benne vagyok. Irány a lovarda!!!-versenyt futottunk a lovardáig, de természetesen, mint mindig most is én nyertem.
-Szia szépségem!-mosolyogtam a karámban lévő fríznek.
-Írisz!!!-hallom barátnőm hangját,aki már a lova nyakában csüng.
-Jajj, Stefi! Hagyd levegőt venni szegény lovat! Még a végén megfojtod a nagy ölelgetésben.
-Oké, oké. De most már nyergeljünk és indulás! Felnyergeltük a lovakat és neki indultunk az erdőnek. Nagyon csodálatos élmény volt.
-Későre jár, ideje hazamennünk!-mondtam Stefinek, de ő mintha nem hallana csak nézett be a fák sűrűjébe, míg nem egyszer csak meg nem szólalt.
-Héé, Nina! Ott egy bazi nagy farkas!-a hangja olyan vékony volt, hogy azt hittem leájul a lóról. És a farkas amit álmomban láttam tényleg ott volt, teljes élet nagyságban. Most nem vicsorgott csak állt és nézett azokkal a nagy szemeivel,mintha el akarna bűvölni valakit.
-Gyere!!!-kiáltottam Stefire és megragadtam Írisz kantárját. Vad vágtába kezdtünk és a farkas most is követett. Mellénk érve megszólalt.
-Nina, te hozzánk tartozol!-és ekkor megjelent egy egész falka farkas. Az összes farkas közül egy kiszúrta a szemem. A fekete farkasok között ott futott egy fehér, erős és csodálatosan gyönyörű példány. Amikor Stefi már tudott beszélni a döbbenettől, meghallottam a hangját.
-Miért tartozna hozzátok? Hisz ő is ember akár csak én, ti meg farkasok.
-Mi sem vagyunk teljesen farkasok. Félig mi is emberek vagyunk....
-Kisasszony, maga hol volt az első órán?!
-Igazgató nő, sajnálom, de elaludtam.
-Ezért még kap. Most menjen órára!-így hát bementem a többi órára. A nap unalmasan telt. Suli után rögtön rohantam haza, mert megbeszéltük Stefivel, hogy elmegyünk az erdőbe. Stefivel nem ugyanabba a suliba járunk sajnos. Letettem a táskám és indultam is a találkozó helyre, a nagy fához az erdő szélén. Rohantam, ahogy csak tudtam. Amikor oda értem, Stefi már ott vár.
-Szia, sokat vártál rám?
-Szia Nina, ááá nem. Én is most értem csak ide nemrég. Tudod mit? van egy ötletem!
-És mi lenne az?
-Mit szólnál, ha elmennénk Délcegért és Íriszért? Jót tenne nekik egy kis erdei lovaglás.
-Oké, benne vagyok. Irány a lovarda!!!-versenyt futottunk a lovardáig, de természetesen, mint mindig most is én nyertem.
-Szia szépségem!-mosolyogtam a karámban lévő fríznek.
-Írisz!!!-hallom barátnőm hangját,aki már a lova nyakában csüng.
-Jajj, Stefi! Hagyd levegőt venni szegény lovat! Még a végén megfojtod a nagy ölelgetésben.
-Oké, oké. De most már nyergeljünk és indulás! Felnyergeltük a lovakat és neki indultunk az erdőnek. Nagyon csodálatos élmény volt.
-Későre jár, ideje hazamennünk!-mondtam Stefinek, de ő mintha nem hallana csak nézett be a fák sűrűjébe, míg nem egyszer csak meg nem szólalt.
-Héé, Nina! Ott egy bazi nagy farkas!-a hangja olyan vékony volt, hogy azt hittem leájul a lóról. És a farkas amit álmomban láttam tényleg ott volt, teljes élet nagyságban. Most nem vicsorgott csak állt és nézett azokkal a nagy szemeivel,mintha el akarna bűvölni valakit.
-Gyere!!!-kiáltottam Stefire és megragadtam Írisz kantárját. Vad vágtába kezdtünk és a farkas most is követett. Mellénk érve megszólalt.
-Nina, te hozzánk tartozol!-és ekkor megjelent egy egész falka farkas. Az összes farkas közül egy kiszúrta a szemem. A fekete farkasok között ott futott egy fehér, erős és csodálatosan gyönyörű példány. Amikor Stefi már tudott beszélni a döbbenettől, meghallottam a hangját.
-Miért tartozna hozzátok? Hisz ő is ember akár csak én, ti meg farkasok.
-Mi sem vagyunk teljesen farkasok. Félig mi is emberek vagyunk....
